Szöveg és fotók: BeRé + ZiCi

Eljött hát a nap!

2018.10.04-én, csütörtökön 8:40-kor landolt, mit landolt, szó szerint belecsapódott a leszállópályába a repülőgépünk. No, de sebaj, az a lényeg, hogy szerencsésen földet értünk. Gyors kicsekkolást követően elindultunk és már 7 perc múlva vonatra is szálltunk, hogy bevegyük Manchester belvárosát, s mert szomjaztunk és éhesek is voltunk.

Érdemes minden jegypénztárban elmondani, hogy hová szeretne menni az ember és hogy azután merre tartana még tovább, mert akkor olyan kombinált jegyet adnak, s ezen azért néhány fontot meg lehet spórolni, arról nem is beszélve, hogy van olyan jegy, ami több útra is felhasználható. A jegyelleőrzésnél figyelni kell, hogy ne vegyék el, mert még utazhatsz vele tovább, kivéve, ha az automata nem adja vissza. A reptérről a Manchester Piccadillyig 20 perc alatt, fejenként 3,90 fontért beszáguldottunk a kiszemelt helyszínre. Ott bevágtuk a koffert 9 fontért a csomagmegőrzőbe, mert nem manchesteri volt a szállásunk. Ennyiért 24 órán keresztül őrzik. Kellemes sétát tettünk, mely a nap végére 12,5 km-re dúsult a telefonunk számlálója szerint. Remekül lehet használni a maps.google útvonaltervező alkalmazását, mert mindent meg lehet találni a közlekedéstől az üzletekig, illetve a látnivalókig. Talán többet is, mint kéne. Szóval sétálgattunk, nézelődtünk, sokféle nemzetiségű embert láttunk.

Míg el nem felejtjük: dohányosok figyelem! A cigi szinte 3x annyiba kerül, mint itthon, tehát a vámszabadon tankoljatok fel, de ami még ennél is fontosabb, hogy a cigarettacsikket nem szabad eldobni, mert 75 font büntetés jár érte és elég sunyik a felügyelők, mert a testükre rögzített kamerával járnak-kelnek, kifigyelnek, ha dohányzol, a nyomodba erednek és menet közben felvételt készítenek. Ha „elejtetted” a csikkedet, már le is kapcsolnak és ott a bizonyíték a kezükben, tehát erre érdemes odafigyelnetek. Miután erről bennünket jól kioktattak, nem is ért baleset minket.

Kaptunk egy fülest, hogy a sok pub közül, melyikbe érdemes betérni, mert azért a bőség zavarával meg kellett küzdeni. Ez a láncolat a középkategóriában a Wetherspoons. Ugye, Anglia elég drága a mi pénztárcánkhoz viszonyítva, amit ettünk az az english breakfast lunch dinner (ez ugye a helyi, egész nap ehető angol specialitás) és egy kancsó koktélt ittunk, mert ebből kijött 2-2 pohárral 1-1 áráért. Az ételért és italért 15 fontot fizettünk. A kávé-tea van helyben fogyasztható 1 font alatt, de a poharadat annyiszor és olyan kávéval töltöd meg, a Lavazza gépből, ahányszor és amilyet csak inni szeretnél. Ha elvitelre kéred, 1 font, de akkor papírpoharat kapsz. Azt is újra lehet tölteni legalább egyszer, mert aztán úgyis neki indulsz a városnak. Borravalót nem szabad adni. Itt úgy néznek rád, mint a sült halra, ez sértés számukra.

A Wetherspoons után nézelődtünk picit, terveztük a Nemzeti Futballmúzeumot is meglátogatni, ami itt van a belvárosban, de végül amellett döntöttünk, hogy az Old Trafford kedvesebb és izgalmasabb számunkra, mint MU szurkerek, így felszálltunk a Piccadilly Gardens megállónál 250-es buszra, ami pont a stadionnál tesz le (más járattal is meg lehet közelíteni) és oda-vissza jegyet vásároltunk az emeletes buszra fejenként 4,5 fontért fontért. Sikerült is az emeletén az első sorba ülni, fura volt olyan magasban közlekedni. Ennyi elég is a helyismertetésből azoknak, akik még nem jártak Angliában. Cca. 22 perces autóbuszozás után megérkeztünk az Old Traffordhoz, már messziről látni lehetett a Szentélyt és egyre jobban izgalomba jöttünk, ahogy közeledtünk.

Nem foglaltuk le előre, nem bíztunk a repülőtársaságban, így nem jelentkeztünk be korábban, hanem helyben vásároltuk meg a jegyeket, 27 font/fő volt. Többféle keresztkérdés volt, köztük az is, honnan jöttünk. Szomorúan mondták, hogy sajnos magyar idegenvezetés nincs. Mondtuk, hogy nincs nagy bajunk az angol nyelvvel. Körbenéztünk a Múzeumban, ahol néma főhajtással adóztunk a 60 évvel ezelőtti müncheni – 44 főből  8 játékos a MU csapatából, 15 fő a vezetőségből, köztük egy magyar származású ügynök is odaveszett – repülőgép katasztrófa áldozatai és túlélői előtt.

Ki ne ismerné „Förgi bá’”-t a világon? Hatalmas imádattal és tisztelettel vannak iránta a klubnál. Nem tudsz úgy lépni, hogy bele ne ütköznél a portréjába vagy egyéb más reá emlékeztető tárgyra, cikkre. Mi is nyomattunk magunknak az arcképével ellátott „ezüst” pénzérmét emlékbe. Sir Alex Ferguson, a világ egyik leghíresebb és legeredményesebb futballmenedzsere, az itt eltöltött 27 év töretlen és eredményes munkája mindenkinek példát mutat. Ő valóban egy élő legenda, s bár már 5 éve visszavonult – a legnagyobb bánatunkra -, jelenléte mindenütt ott van a levegőben, egyszerűen ezt éreztük és azt a családias légkört, amelyet kialakított a klubnál. Emellett még sok-sok csodálatos relikvia van, és ha már ott jártunk, a Red Caféban is elidőztünk és ülhettünk azokon a székeken, amelyek a jelenlegi játékosok neveivel és mezszámával voltak ellátva. Annyi mindent láttunk már eddigre és még csak ezután következett 14 órától a stadiontúránk. 20-25 fős csoportunk volt, több földrészről is érkeztek a látogatók.

Felemelő érzés volt, amikor először kiléptünk a lelátóra, és amit addig csak tv-ben láttunk, egy pillanat alatt kézzel fogható és elérhetővé vált a szó szoros értelmében. Egyfajta finom bizsergés volt, maradjunk annyiban, hogy a szemünk nem maradt szárazon. Kezdetét vette a kb. másfél órás túra, végigjártuk minden szegletét, megtudtunk mindent, amivel most nem fárasztunk benneteket, mert az összes adatot le lehet olvasni a netről.  Láttuk, hogy gondozzák, trágyázzák a csodálatos gyepszőnyeget, el is magyarázták, éreztük a fokhagyma illatú tápoldat permetét, láttuk a műnapsugarakat, amellyel a kaput és környékét kényeztették épp. S csodaszámba ment az is, hogy kisütött a nap! Ez is egy égi jel volt ott jártunkkor. Megjártuk a sajtótájékoztató helyszínét, voltunk a VIP-ben, az alig pár hete felújított öltözőben, ahol azért Mata helyére örömmel ültünk le, megszaglásztuk és megsimogattuk a mezét.  S hisszük azt, hogy benne van a kezünk abban, hogy a szombati Manchester-Newcastle meccsen, ahol már 0-2-re égett a MU, a 70. percben érkezett Juan Mata és szépítő góljával, majd 6 perccel később Martial találatával kiegyenlített a United, Sánchez pedig a 90. percben amolyan kegyelemdöfésként megfordította a mérkőzést. Bizonyára nem így van, de olyan jó ebben hinni, elvégre az Álmok Színházában voltunk! Atyavilág! Mekkora robbanás lehetett a stadionban! Jó lett volna átélni! A mérkőzés összefoglalóját pedig már egészen más szemüvegen keresztül néztük, hiszen pár nappal azelőtti látogatásunk másfajta értelmet adott a Szentély imádatának.

Kissé elkanyarodtunk, de folytatjuk a barangolást, mert a játékos kijáróba érkeztünk, ahol tiszteltünkre elhangzott a kivonuló zene is, majd kimasíroztunk a pálya szegletéig és irányunkat a hazai kispad felé vettük. Volt még egy aranyos sztori is. Minden gombostűnyi területet ellenőriztek, székektől a csavarokig mindent, de mindent. Ja és minket is minden egyes „átjáró kapunál” kézi számlálóval, nehogy megbújjunk valahol. Szóval a karbantartás: épp egy sérült széket javítottak a közelünkben, amit kiszúrtunk és megkérdeztük az egyik számláló-őrzőnket, hogy azt az eltört székülőkét nem vihetnénk-e el szuvenírnek. Nagy elnézések közepette mondta, hogy sajnos szigorú rendje van ennek és nem tehet kedvünkre. Mindegy, legalább megpróbáltuk, nem? Pedig bíz’ Isten, belepasszíroztuk volna a poggyászunkba.

Rágógyűjtő! Ez volt a másik szuper ötlet! Mindenütt volt a falon egy dobozka, hogy oda kell belepasszolni és nem a földre kiköpni. Remek dolog!

Mindenhol tökéletes tájékoztatást kaptunk – bár időnként a szlengje vagy talán a nyeglesége miatt nem volt teljesen érthető mindig, hogy épp mit beszél a túravezetőnk – mind a stadiont, mind a játékosokat, vezetőket, szponzorokat illetően. Másfél óra Vörös Ördögök, és vagy 4,5 órányi tömény, de könnyen és kellemesen emészthető Manchester United!

Majd végezetül az ajándék shopba is betértünk és nagy örömmel, gyermekien csillogó szemmel nézelődtünk és vásároltunk a hatalmas kínálat láttán.

Jó hír! Van még újdonság, mert ezt 2018. október 1-jétől vezették be. A megváltott múzeum és túrabelépőt 1 éven belül ismételten felhasználhatjuk 1 alkalommal. Érvényesíttetni egyszerűen lehet. A shopban a kijáratnál van egy érintőképernyős kis gépezet, mindent kitöltesz rajta és utána a pultnál megkapod a névre szóló, 1 évig érvényes belépődet egy A/4-es nagyságú certificate-n, José Murinho aláírásával ellátva.

Kijöttünk a stadionból és még az épület előtti téren ejtőztünk, amikor is láttuk, hogy a térköveken, minden kockán egykori MU játékosok nevei díszelegnek.

Visszafelé a közeli megállóból, a 256-os busszal csorogtunk be a Piccadilly Gardenig és ha már jól bevált a Wetherspoons, hát ott töltöttük el a vacsoránkat is, ismét angol klasszikus étellel a Fish and Chips-szel és egy itallal. Sörkínálat: ameddig a szemünk ellátott 40-50 féle, de lehet hogy több, és ez csak a csapolt sör. Nem tudsz választani, nem tudsz, így rámutattunk egy olyanra, amit itthon nem lehet kapni. A vacsoránk így 28,80 fontos kiadást jelentett két személyre. Vacsora után ismét sétálgatás következett és betértünk néhány üzletbe is vásárlás céljából, pl. a Primarkba. Érdekesség még, mert nálunk már kivezették, hogy nyerő automaták mindenütt vannak, csilingelt is időnként, megajándékozva egy kis apróval a próbálkozó delikvenst.

Terveztük azt is, hogy körbejárjuk a várost busszal, találtunk ugyanis a neten olyat, hogy 1, 2 és 3-as jelzéssel (ezek megállnak mind ott a Garden Piccadillynél) buszozgatunk kicsit, de beszippantottak minket az áruházak polcai. Ha jártok kint, érdemes megnézni és felülni ezekre a járatokra, mert néhány sör árát meg lehet spórolni: https://tfgm.com/public-transport/bus/metroshuttle

Ami szintén nagyon remek, hogy bárhová betérhetsz, ha a szükség úgy hozza, nem kell fogyasztanod ahhoz, hogy könnyíts a hólyagod feszülésén. Vannak nyilvánost toalettek is, de minek fizetni, ha ez működik.

A várostól például kevesebbet vártunk, mégis csak egy iparváros, semmi látnivaló…de bizony annak, aki először találkozik ezzel a kultúrával és a miliővel, annak sokkal többet ad, mint azt gondolnánk. Teljesen át lehet szellemülni és kifejezetten kellemes, szép helyeket láttunk.  Az emberek pedig kedvesek, kivéve a turistákat.

Erről még egy gondolat eszünkbe jut, így a nap végére már. A közlekedési morál. Azzal nem volt gond, picit fura volt, hogy gyalogosátkelő van, de zebra felfestve nincs, lámpa van, de ne fönt keresd, mint nálunk, hanem fejmagasságban és más irányba fordítva, s hogy ne legyen egyszerű, még ez sem egységes. Az sem baj, ha piros a lámpa, megy mindenki a dolgára. Egyre vigyázni kell, nem mindegy hogy jobbról-balra, vagy balról-jobbra! Na ugye! Ha sietsz és lelépsz, reflexből hová nézz! Nem is onnan jönnek a járművek, ahonnan megszoktad vagy várod. Szóval csak óvatosan, lassan, megfontoltan közlekedjetek.

Végül a Nemzeti Futball Múzeumot már meg sem látogattuk, mert folytatnunk kellett utunkat a szállásunkra, s ottani idő szerint már este 10 óra volt. Vettünk sorsjegyet, de csak a fele árát nyertük vissza, így elbuktunk 3 fontot, aztán a beváltott sem nyert, így a másik hármat is. Muszáj volt megkísérteni a szerencsénket, hátha…a félkarú gondolatát azért vetettük el, mert ahhoz egyáltalán nem értünk, hogy mikor melyik gombot kell megnyomni, de lekapargatni a kartonlapokat, az nem haladta meg a képességeinket. Egyszeri átszállással és kb. egyórányi vonatozással fejenként 10,2 fontért jutottunk el Burnleybe, amely utazásunk másik fő állomása volt, oda ugyanis Premier League meccsre mentünk szombaton abba a Turf More-ba, oda, ahol 10 évvel ezelőtt még Király Gabi védett.

Rövidesen az itt szerzett tapasztalatainkat és élményeinket is megosztjuk veletek.