A glasgowi Celticet mindenki ismeri, az ínyenceknek megvan a Linfield és a Glentoran is, de a Belfast Celticről valószínűleg még ők is alig hallottak. Pedig Észak-Írország egész 20. századi történelmét végigkísérő véres megosztottságának 1949-ben áldozatul eső ír/katolikus gyökerekkel rendelkező klubja még ma is az észak-ír foci örökranglistájának 3. helyén áll.
A klubot 1891-ben alapították nem titkoltan a glasgowi nagytestvér mintájára. Még a stadionjuk is a Celtic park nevet kapta, amelyet a szurkolók Paradise-ra kereszteltek át, akárcsak Glasgowban. Az első bajnoki címüket aztán az 1899-1900-as szezonban jegyezték, pont az örök rivális, a brit/protestáns gyökerekkel rendelkező Linfieldet megelőzve. Ezt pedig nem kevesebb, mint 13 követte még, kiegészítve 8 kupa győzelemmel és számos válogatott játékossal.
A klub akkoriban büszke volt arra, hogy ellenzi a vallási alapú feszültségeket és brit/protestáns játékosokat is szívesen igazol, ellentétben a Linfielddel, akik nem foglalkoztattak ír/katolikus focistákat. Az azonban nyilvánvaló volt, hogy a Belfast Celtic, mit és kit képvisel elsősorban. Így egészen 1903-tól találunk feljegyzéseket arról, hogy a brit/protestáns csapatokkal vívott meccsei botrányba fulladtak. 1920-ban egy ízben még a bajnokságból is ki kellett szállniuk egy lövöldözésbe torkolló Glentoran elleni kupaelődöntőt követően. 1924-ben tudtak újra csatlakozni.
Az igazi mélyütés azonban 1948-ban következett el, Karácsony másnapján. A Boxing day derbije szokás szerint a Celtic-Linfield volt, amelyet ezúttal a Linfield otthonában a Windsor parkban rendeztek. A Celtic vezetett, de az utolsó percben összejött az egyenlítés a „kis Rangersnek”. A szurkolók elözönlötték a pályát, és megtámadták a „kelták” játékosait. A csatárt, Jimmy Jonest például eszméletlenre rugdosták és kezét is törte, de többen szenvedtek még súlyos sérüléseket.
Hosszas és túlfűtött viták kezdődtek már a meccset követő éjszakán, végül az a döntés született, hogy a Celtic végleg visszavonul a bajnokságtól. Játszottak ugyan még jó pár barátságos meccset, többek közt 1952-ben a glasgowi testvércsapattal, valamint részt vettek egy amerikai túrán is, de tétmeccs nem volt több. Egy Coleraine elleni idegenbeli fellépés volt a legutolsó 1960-ban.
Emléke azonban örök, és jellemző történet hogy egy közelmúltban szervezett megemlékezést pont a Linfield (is) támogatott. Talán ők is előbbre tartanának, ha a Belfast Celtic még mindig létezne, nem is beszélve az északír fociról…
Végül, hogy milyen szerepet is játszott a klub a belfasti ír/katolikus közösség életében, arról sokat elárul egy szurkoló vallomása: „amikor nem volt semmink, akkor ott volt nekünk a Belfast Celtic és ezzel megvolt mindenünk”. Való igaz, azóta sincs az északír főváros ezen közösségének mindenki által elfogadott csapata- a Cliftonville nem tudta, talán nem is akarta betölteni az űrt-, így a legnagyobb derbit azóta is két brit/protestáns csapat - a Linfield és a Glentoran- vívja.
A cikk (vendég)szerzője: Vass Ábrahám
