Felemelő érzés hétről-hétre több tízezer ember előtt játszani és bajnokságot nyerni, ez azonban nagyon kevés futballklub életében adatik meg. A chilei pontvadászat legutóbbi idényének Clausura-győztesét, a Cobresalt csupán pár százan buzdítják a meccseiken, pedig több mint 20 ezer férőhelyes az arénájuk, ám az Atacama-sivatag kellős közepén még ez a jelentéktelen nézőszám is baráti. A ”Bányász” május 5.-én ünnepelte fennállása 36. születésnapját és először lett Chile bajnoka.

Ezúttal El Salvador aprócska városába látogattam, ahol a labdarúgás mellett, a települést éltető és a csapat alapítását elősegítő rézbányászatról, valamint a nem is olyan hosszú, de annál eseménydúsabb múltról is megemlékezek.

El Salvador madártávlatból

Remek sorozat eredménye a trófea, hiszen többek között a 29-szeres bajnok Colo Colot is maguk mögé utasították. Nagy tévedés azonban azt gondolni, hogy a Cobresal neve először kerülhetett be a dél-amerikai ország futballalmanachjába, ugyanis 1987-ben már egyszer elhódították a nemzeti kupát. Az akkori gárdát olyan nevek fémjelezték, mint Ivan Zamorano, Rubén Martínez, vagy a klubtörténelem legjobb góllövője, Sergio Salgado.

Egyébként is sikersztoriként indult az egyesület története. Az első években már a Libertadores-kupa indulásának kellemes problémáival kellett megbirkózniuk, ezért is húzták fel a Codelco (állami rézbányász cég) támogatásával otthonukat, amelyet az előírásoknak megfelelően később bővítettek, majd 1999-ben a helyi szövetség nyomására fényforrásokkal is felszereltek.

A 20 éves Zamorano a chilei kupával ünnepelhetett, majd még ugyanebben az évben behívót kapott a válogatottba

A „világ legnagyobb stadionjának” is becézik, de nem a méretei miatt. Az Atacama-sivatag közepén fekvő építmény ugyanis egy városnak is erős túlzással hívható település határában terül el, amelyet alig 7 ezren laknak! Tehát El Salvador teljes lakossága háromszor beférne a lelátókra…

A többnyire rézbányászok és családjaik alkotta közösséget azonban nem igazán mozgatja meg a futball, annak ellenére, hogy egyéb elfoglaltságot nem is találhatnának maguknak ebben a teljesen élettelen környezetben. Csak a véget nem érő sivatag lomha lankái ismétlődnek a legminimálisabb növényzetet nélkülözve. Az egyetlen zöld felületet jelentő pálya gyepszőnyegét is csak nagy erőfeszítések árán sikerül fenntartani a kontinens legszárazabb vidékén.

Ahogy az egész chilei labdarúgás látogatottságára, úgy itt is elmondható, hogy a munkásosztályból kerül ki a meccsre járók döntő többsége. Dolgozatom főszereplői büszkélkedhetnek az egyik legalacsonyabb átlagnézőszámmal (az elmúlt évben alig haladta meg a 700 főt!), míg például a hetedik helyezett Universidad de Chile esetében ez majd 25 ezer!

Immáron a 16. szezont fejezték be valódi rivális nélkül. Legfőbb ellenlábasnak a Regional Atacama számított, aki ellen számos nagy csatát vívtak a múltban, de financiális problémák miatt megszűnt a Cobresallal egy időben alapított egyesület. Igaz, helyüket átvette a szintén a térségből származó, jelenleg másodosztályú Deportes Copiapó, azonban rivalizálásuk korántsem hasonlítható össze az elődökével. Manapság egyetlen gárda nevének hallatán dobbanhat meg a ”Bányász” híveinek a szíve. A Clausurában szerényen szereplő (14.) Cobreola elleni ”rézderbik” jelentik a szezon csúcsmérkőzéseit, amelyet idén idegenben is megnyertek (1-3). 

A hangulat általában nem túl pazar 

Chile nem számít gazdag országnak, még a saját kontinensén sem tartozik az élmezőnybe, éppen ezért a futballisták profi karrierjük után – vagy még mellett – civil foglalkozást választanak maguknak. Így tett egykor Franklin Lobos is, aki 1983 és 1985 között volt a Cobresal játékosa. A chilei olimpiai csapatban is szerepet kapó ”Mágikus Mozsár” ’95-ben fejezte be pályafutását a Regionalban, majd taxisofőrnek állt, míg nem 10 esztendő elteltével úgy döntött, hogy inkább a rézbányászatot választja. 2010 augusztusában éppen egy teherautót vezetett a copiapói bányába, amikor az beomlott, ezzel magába temetve őt és további 32 társát. Lobos volt a 27., akit sikerült kimenekíteni, 2 hónap után...

Nem túl derűs, ám annál változatosabb Chile jelenlegi legjobb csapatának elmúlt bő három évtizede. A fényűző ’70 és ’80-as évtizedek kiváló lehetőségei azonban már soha nem fognak visszatérni e vidékre. Korlátozott anyagi forrásaik révén nem is lehetnek nagyra-törőbb terveik a közeledő Aperturában és a Copa Südamericanában való tisztes helytállásnál, viszont a tudatos építkezés, amely a bajnoki kupát eredményezte, bizakodásra adhat okot. Mindenesetre még dél-amerikai körülmények között is szürreális a Cobresal históriája a sivatagi miliővel, a ”szellemstadionnal” illetve az egészet indukáló rézbányászattal.

Nevük mostantól a legnagyobbak között is aranybetűkkel szerepel majd az ország futball-lexikonjában, történetük pedig kuriózumként szolgál minden labdarúgást kedvelőnek.

A 2015-ös Clausura végeredménye (élmezőny):

1. Cobresal 34 pont

2. Colo Colo 32 pont

3. Huachipato 31 pont

...

(A CD Palestino csak a 16. pozíciót érte el. A palesztin gyökerű klubról itt olvashatsz bővebben!)

 A '80-as évek idilli kontrasztja

A bajnokavatóra azért sikerült összetrombitálni a „falu" apraja-nagyját

Az eseményre természetesen az „öreg" Ivan is hivatalos volt (bal alsó sarok)

Fotók: Google 

Ha még több kuriózumnak számító foci-témára vagy kíváncsi, akkor látogass meg a Facebookon is: https://www.facebook.com/futballkutato