VISSZAJÁTSZÁS: Bob Marley, a futballista
2014. szeptember 02. írta: A FutballKutató

VISSZAJÁTSZÁS: Bob Marley, a futballista

Bejegyzésem időpontja: 2011.01.01.

Gondolhatja az olvasó, hogy mi köze lehet Bob Marleynek a labdarúgáshoz, hiszen a híres reggae-zenészt az egész világon ismert és népszerű zeneszövegei és -számai után azonosítja be az átlagember, azonban az életének egy másik, már sokkal árnyaltabb oldalát is érdemes feleleveníteni, amely a sporthoz, a labdarúgáshoz kapcsolódik, és ami nagymértékben befolyásolta életét.

Idén lenne 65 éves. Még csak 65, pedig már lassan 30 esztendeje, hogy nincs közöttünk. Ebbe a rövid, ámde annál eseménydúsabb életbe, azonban két fajta életstílus is elfért. Nemcsak elfért, de meg is fért egymás mellett, pedig két külön szegmensét képviseli annak. Bob Marley neve hallatán mindenki képzeletében a zenész, az énekes képe ugrik be először, ám futballistának sem volt utolsó.

Szeretett parkokban játszani, akárki is legyen az ellenfél. Itt éppen haitiak azok.

Marley 1945-ben születet Jamaicán egy brit apa és egy jamaicai anya félvér gyermekeként. Egész életében küzdenie kellett az elnyomás ellen, amelyet alacsony termete (163 cm) és szegénysorból való származása csak tovább erősített. Két dolog volt, amely gyakorlatilag a világot jelentette számára; a zene és a foci. Mindkettőt szerette és mindkettőben tehetséges volt. Mikor nem a gitárján játszott, akkor barátaival, ismerőseivel, vagy éppen idegenekkel rúgta a bőrt. Olykor képes volt reggeltől estig egyfolytában játszani, pedig az általa képviselt életstílus, a világi, amit mindenki ismert, nem éppen ezt predesztinálta volna.

Játékos és szurkoló is volt egyben. Mivel az amerikai kontinensen született (Nine Miles, Saint Ann, Jamaica) és élt, ezért az európai labdarúgás távol állt tőle, így természetesen egy olyan csapatért rajongott, amely kontinensén volt igazán elismert és eredményes. A brazilSantosról van szó, amely abban az időben nemcsak Dél-Amerika, de az egész futballvilág trónján is ült, hiszen 1962-ben és 1963-ban is elnyerte a klubvilágbajnokság címét. És ki lehetett volna más a kedvenc játékosa, mint a csapat sztárja, Pelé. A brazil embereket nem csak a foci miatt csodálta, hanem a zenéjük és életfilozófiájuk okán is. Saját bevallása szerint a brazil zene és a futball nagyszerű ötvözete ámulatba ejtette, bár halkan hozzá kell tennünk, hogy egy olyan játékosról is elmondható mindez, aki szintén a legjobbnak tartott, de korántsem a szamba országából való, ugyanis másik bálványa az argentin Osvaldo Ardiles volt.

A bálványok: Pelé, a 1962-es Santos és Ardiles

Fellépései során Brazília is úticéljai között szerepelt. Egyszer Rióban turnézott és nem hagyta ki az alkalmat, hogy a focira is fordítson egy kis időt. Ha egy zenész ebben a gyönyörű városban szeretné a világ legszebb játékát űzni, akkor az első hely ahová be kell néznie, azChico Buarque magán futballpályája. Bob is így tett, itt olyan kiválóságokkal és hírességekkel kergethette a labdát, mint Toquinho (brazil zenész), vagy Paulo César Caju(tagja az 1970-es vb-n aranyérmet nyert brazil csapatnak).

Az imádott mezben

„… a játék egészen rövid volt, minden olyan gyorsan történt, hála az Istennek, mert egészen szörnyű volt. Bob nagyon rosszul játszott, egyszerűen nem tudott játszani. Ha egy tízes skálán kellene osztályoznom a teljesítményét, akkor 1,5 pontot adnék neki.” Paulo César Caju.

A Riói fellépése alkalmával (1980-ban), de nem a színpadon. (A csapatképen Bob mellett a brazil világbajnok. A bal oldali képen Chicoval pózol.)

Szoros barátság fűzte Alan "Skilly" Colehoz, aki Jamaica legjobb játékosának számított a ’60-as, ’70-es években. A válogatott játékost annyira magával ragadta Bob Marley személyisége, hogy átvette életstílusát és felvette a rasztafári vallást. Utolsó csapatából azért kellet távoznia, mert a marihuána ás az élsport érthető módon nem volt összeegyeztethető a klub elöljárói szemében.

Az egyik legjobb haverral, aki a brazil Clube Náutico Capibaribeban is megfordult.

„… csak próbáltad volna megkapni tőle a labdát, reménytelen, mert Bob olyan játékos volt, akitől csak örökölni lehetett azt. A középpálya motorja, akit kapitánynak hívtak társai…” Trevor Wyatt, Bob Marley lemezkiadója.

Marley futballhoz kapcsolható nagysága vetekszik Ernesto Che Guevaráéval, akinek portréi a világ minden szegletén elengedhetetlen tartozékai a szurkolói megnyilvánulásoknak.

Az ikonok

Büszke volt származására és őseire, akiket Afrikából hurcoltak be az amerikai kontinens minden pontjára, a rasztafári vallás felvételével pedig előttük is tisztelgett, ugyanis ezek tételei Etiópiából erednek. A sporttal, az egészséges élettel egyáltalán nem összeegyeztethető módon a marihuána szívása életének és vallásának fontos tartozéka, amely véleménye szerint spirituális cselekedet, elősegíti a tudatosságot, a békét és közelebb visz Istenhez (aki a raszták esetében Jah képében jelenik meg).

A rasztafári színei és szimbólumai világában

A korábban említett Riói fellépése alkalmával már korántsem volt ereje teljében a reggae királya, mivel az utolsó hónapjait élte. A brazil városban sok időt töltött Moraes Moreiraval (a Novos Baianos brazil zenekar egyik tagjával), aki a következőképpen emlékezett meg róla:

„Fociztunk és néha füstöltünk is együtt, és megtekintette egyik koncertünket is. Sokat beszélgettünk, bár nem mindig értettem mit mond. Rájöttem, hogy egy nagyon nyugodt, kedves figura. A mai napig meghallgatom albumait…”

Az élet furcsa fintora, hogy az olyannyira imádott labdarúgás okozta végzetét is. Többször járt Londonban turnéi alkalmával, és amikor csak tehette felkereste a legközelebbi parkot, ahol hódolhatott szenvedélyének. Így volt ez 1977-ben is, amikor a Battersea Parkban focizott és már nem első alkalommal megsértette nagylábujját, amin melanoma keletkezett. Az orvosok azt tanácsolták, hogy amputáltassa azt és később nem lehet komolyabb baja belőle, de Marley hajthatatlan volt. Nem akarta megcsonkítani magát, úgy érezte, hogy egy ilyen beavatkozást követően már nem tud teljes értékű emberként előadni és így a focitól is meg kell válnia. Elhatározásában a rasztafári is erősítette, mivel tanításai szerint a testnek egyben kell maradnia.

A zenét és a játékot már csak négy évig élvezhette, ugyanis 1981-ben, egyik európai turnéját már nem tudta befejezni. Halála előtt haza szeretett volna még térni, de útban Jamaica felé, már csak Miamiig jutott.

 

Játék közben...

 

(Fotók: google.hu, theleoafricanus.com, theselvedgeyard.wordpress.com, soundsandcolours.com)

 

Forrás: a magyar FFT oldalán vezetett korábbi blog-oldalam (FFT-FutballKutató)

Ha még több kuriózumnak számító foci-témára vagy kíváncsi, akkor látogass meg a Facebookon is: https://www.facebook.com/futballkutato

A bejegyzés trackback címe:

https://afutballkutato.blog.hu/api/trackback/id/tr656657809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.