Albioni história
2016. április 27. írta: A FutballKutató

Albioni história

142 évvel ezelőtt, amikor hazánkban még csak hallomás szintjén sem ismerték a futballt, megalapították Anglia egyik legidősebb amatőr klubját, a Darlaston FC-t. Olyan neves egyletekkel együtt született egy esztendőben, mint az Aston Villa, a Bolton Wanderers, vagy a Heart of Midlothian. Hátrányos helyzete örökké Birmingham környéki ligákba parancsolta, ahonnan soha nem nyílt esélye feljebb lépni. Legmagasabban jegyzett idényeiben elérte az angol tizedosztályt, de a kék-fehér csíkos mezt ott is büszkén ”vitték” ki a pályára a Darlo játékosai. 20 évvel ezelőtt aztán a 'Town' kiegészítést is bevették az egyesület megnevezésébe, ezzel tovább erősítve helyi mivoltukat. Mesés belegondolni, hogyan maradhatott fenn ennyi időn keresztül egy, a kornak teljesen kiszolgáltatott, a lokális támogatók által, önerőből építkező csapat, viszont túlélte a legvészesebb időszakokat is. Egészen 2013-ig… Ekkor ugyanis a klub megszűnt létezni. Egy Darlaston Town 1874 néven elkeresztelt gárda ugyan tovább viszi az emlékeket, azonban a romantikus köd már elillant Albion e tájáról.

12-1626759-10-1461621017651-n600.jpg

Mindenkori stadionjuk 1899 óta kitartóan szolgálta a város futballistáit és szurkolóit, de a City Ground-ot cserbenhagyták (2009-ben vandálok fel is dúlták). A mitikus aréna azonban még ma is ott áll a lakóházak gyűrűjében és bár labda nem pattog már elhanyagolt gyepén, mégis megbocsájtott hűtlen kedvesének.

-----------------------------------------------

A történet aktualitását egyik groundhopper "kollégám" adta, aki újra felfedezte a pályát és elragadó fotódokumentációval illusztrálta nagyszerű történetét.

19-1626759-10-1461621088419-n600.jpg

01-1626759-10-1461620950969-n600.jpg

07-1626759-10-1461620988028-n600.jpg

23-1626759-10-1461621138384-n600.jpg

 

Fotók: vikinghopper.blogg.no

Ha még több kuriózumnak számító foci-témára vagy kíváncsi, akkor látogass meg a Facebookon is: https://www.facebook.com/futballkutato

A bejegyzés trackback címe:

https://afutballkutato.blog.hu/api/trackback/id/tr478668414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása